Nem azt mondják, hogy a jó emberekkel jó dolgok történnek? Meg azt, hogy a lent után a fent jön?

Akkor ez velem miért nem így van? Meddig mehet el az embernek a rossz korszaka? Mennyire lehet egy rossz korszakot kivetíteni? Vannak persze napok-órák, amik boldogan telnek el, az arcomról le se lehetne vakarni a vigyort, de aztán jön a háttérből a pofon, majd a röhögés.. Beszoptad! HÁHÁ! Már megint bedőlt! Azt hitte, itt a vége, minden jóra fordul! Ekkora egy barmot!!..

..Kb. így érzem magam.. 2napja a sírógörcs kerülget. Minden beavatott csak átölel és biztosít arról, hogy nemsokára vége, és minden jobb lesz. Ebben valahogy már nem tudok bízni.. Egyszer majd.. de hogy mostanában? A sivatag közepén sem kezd rózsa nőni, csak mert bízunk benne vagy mert esetleg locsolgatjuk a homokot.. Ami nem megy, ne erőltessük.

Nagyon egyedül érzem magam. Minden szempontból.. Álmaimból sorra hullik le minden cukormáz és kiderül, nem érhetem el. És hogy miért? Csakmert. Ennél kézenfekvőbb és tömörebb választ nem kaptam eddig az élettől.

Hiszek a Sorsban. De egyre kevésbé hiszem, hogy lehet Neki hinni. A Sors csak unatkozik, ezért húzással eldönti, kinek viszi előrébb az ügyét, a többi meg csak üljön a sárban és dagonyázzon. Kijavítanám akkor most magam. Hittem a Sorsban, de már nem tudom, miben higyjek. Mindenkitől azt hallottam vissza-és még én az örök pesszimista is próbáltam optimistává lenni-,hogy minden kudarcnak meg van az oka, valamire rájövünk általa, hogy aztán a boldogság, a siker minél édesebb lehessen. Eddig sikerült magammal elhitetnem, hogy a dolgok okkal történnek. Ennek most van vége. Nem mondom azt, hogy "Küldj egy jelet, hogy hihessek!", de azért valami nagy dolognak kéne történnie, hogy megváltozzon a véleményem..

Barátaim vannak- közelebbiek és távoliabbak is egyaránt.. de egyre kurtább lesz a lista. A 80% szeret, sokra tart,de ha nem venném fel velük a kapcsolatot, maguktól nem írnának nekem levelet vagy emelnék fel a telefont, hogy " Mi újság Veled? Ráérsz valamikor? Olyan régen beszélgettünk egy olyan igazit!:)" Általában megunom egy idő után, hogy nagy elfoglaltságában mindenki azt várja, hogy lépjek és megszervezzek valami programot.. és megcsinálom."Te olyan jól csinálod, ki szervezze meg,ha nem Te?" Kezd kicsit elegem lenni ebből a szerepkörből..

Munkám? ..Azon kevesek táborát bővítem/bővíteném, akik igényelnék a feladatokat, hogy csinálhassanak valamit.. Nem tudok heteket,hónapokat azzal eltölteni, hogy nyújtózkodok jobbra-balra, majd elmegyek sétálni, elolvasok egy könyvet.. Nekem ez nem elég. Szeretem a feladatokat, szeretem,ha valamit rámbíznak és megmutathatom, hogy meg tudom csinálni-méghozzá jól. Ennek ellenére nincs munkám. A lelkesedés nem elég. Akkora kérés az, hogy legyen egy bejelentett, állandó munkám, amivel nem akarnak átverni? Ez az egyveleg valahogy nem létezik.
Azt már meg sem merem említeni, hogy szeretnék lassan saját albérletben saját életet élni. Imádom a családomat, ezzel semmi probléma nincs, de igényelném már az "egyedüllétet". De munka és pénz nélkül ez sem egy megvalósítható álom.

"Szeretni s szeretve lenni jó". Jó lenne. Inkább. De valahogy.. ez sem jön össze. Annyit tudok adni, ha szeretek valakit. Csak erre senki sem kíváncsi.. Voltak adódó lehetőségek, de olyan igazi, aminél éreztem, hogy "ezaz! Ezzel lehet kezdeni valamit! Ő tényleg érdeklődik irántam! (és/vagy normális is)" hátilyennincs. Ha elkezdek bizakodik, tuti kiderül valami, mielőtt teljesen beleélném magam..vagy utána.

Másik hülyeségem, hogy szeretek tanulni. Nem, nem a stréber módon. Nem azt jelenti, hogy a nap 24h-jában tanulok,és kitűnő tanuló is nagyon régem voltam utoljára. Egyszerűen maga a tény, hogy új dolgokat ismerhetek meg.. ezt élvezem. De persze ezt sem lehet. Fősuli? ugyanmáár-ott használ ki,ahol lehet! Átmenni máshová? Persze! Csak előbb szívj mégtöbbet és add el az egyik vesédet is! utána szívesen látunk!

Szóval minden a legnagyobb rendben.
Köszönöml, jól vagyok! http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/43894/pygmalion/koszonom-jol-vagyok-zeneszoveg.html